Hivatalosan kereskedelmi ügyintéző... Vagy adminisztrátor. Esetleg titkárnő. A gyakorlati feladata viszont: lejárt szavatosságú élelmiszerek újra címkézése, újra küldése a boltok polcaira. Sőt: éttermekbe, strand büfékbe. Szinte mindenhova.

Egy magyar élelmiszer-forgalmazó cég „irodai munkatársával” beszélgettünk. A cég, ahol dolgozik, egy hatalmas raktárral rendelkezik, ahol mindenféle - fajta élelmiszer megtalálható: ezeket szállítják ki partnereiknek. A több száz partner között pedig éttermek, hotelek, panziók, balatoni strand büfék, kis - és nagyobb boltok, multik is megtalálhatók, akiknek napi szinten szállítják a megrendelt élelmiszereket. Vagyis inkább: a lejárt, romlott, élelmiszernek nevezett termékeket.

„ A raktár tele van áruval, nyilván nem mindig tudunk mindent eladni és lejár a szavatossági idejük. Ezen kívül minden héten érkezik vissza egy tele kamion lejárt szavatosságú áru is, ezeket pedig mind újra kell címkéznünk és értékesítenünk. A raktárban dolgozó kollégák jól tudják, melyik termékkel mit kell csinálni, hogy újra eladható legyen és ne érezzék, ne lássák rajta, hogy már nem jó. Elküldik nekem, melyik termékre milyen címkét kell tenni, és mi legyen az új szavatossági ideje. Az én feladatom, hogy ezeket a címkéket kinyomtassam, és a listámon vezessem. Merthogy van külön egy lejárt szavatosságú listánk, ami persze minden héten megújul. A raktárban a fiúk feladata, hogy a régi címkéket lemossák, levakarják, esetleg újra csomagolják és feltegyék az új címkét, az értékesítő feladata pedig hogy minél előbb eladja őket a partnereknek. „

Mint kiderült, a cég elég nagy nyomást gyakorol az értékesítő kollégákra is: meghatározott ideig el kell adniuk az átcímkézett termékeket, ha hónap végén a plusz jutalékot is szeretnék megkapni a fizetésük mellé.

„ Ha az új szavatossági idő is lejár egy élelmiszeren, akkor azt is újra címkézzük, egészen addig, míg el nem tudjuk adni. Általában egy termék harmadik újra címkézése után adhatjuk csak el beszerzési áron, bár azon mindig elmegy, értékesítő kollégánk kivételes akcióként adja el, a partner pedig örül neki, hogy milyen olcsón hozzájuthatott és így neki is több rajta a haszon.

"Nagyon sok boltba küldünk romlott, de új szavatossági idővel ellátott élelmiszereket"

Persze, szigorúan meg van adva, melyik partnernek milyen áru mehet ki. A lejárt termékekből nívósabb helyre nem küldhetünk, azonban az egyszerű éttermekbe, boltokba és szinte az összes balatoni strandon lévő kajárdákba ezek mennek ki.

Nem lehet veszteség, olyan, hogy valamit is kidobjunk, szó sem lehet róla. Ha például egy kisegér kirágott egy zacskó tésztát, azt bizony a raklap alól is össze kell söpörni és újra csomagolni. De olyanra is volt példa, hogy a kis üveges savanyúságban az uborka már annyira megromlott, hogy a leve igazából egy takonyhoz hasonló nyúlós állag volt: ezeket az uborkákat az üvegből kivették a fiúk és mehetett a nagy vödrös savanyúságba, ahhoz pedig még egy kis víz, és kész is van, mehetett a boltokba. De számtalan hasonló szörnyű sztori van, napokat tudnának mesélni a raktáros kollégák."

Beszélgető partnerünk kérésére ( és persze védelmében )  természetesen sem az Ő nevét, sem a cég nevét nem közölhetjük. Mi csak beszélgettünk, hatszemközt, ahogy teszik ezt emberek nap mint nap a munkahelyükről – barátoknak, feleségnek, szüleiknek. De ez most mégis más. Hiszen mindenkit érint. Ő pedig nem beszélhet róla …

"Természetesen meg van kötve a kezünk. Vagy inkább a szánk. Az, hogy a cég milyen nyomást gyakorol a kollégákra ez ügyben, nem szeretnék nyilatkozni. A fontos most az, ha az emberek tudnák vagy látnák, mi történik, vagy csak milyen állapotban van egy – egy olyan élelmiszer, amit megvesznek, megesznek, és otthon a családi asztalra rakják a gyerekeiknek…. valószínűleg a kutyának sem adnák oda. És biztos vagyok benne, hogy többet ők sem vennének soha a büdös életbe többet ilyen ételeket."

És mit tudunk tenni, mi?

Nyilván, most abba láttunk bele, hogy egy bizonyos cégnél mi történik. És persze hisszük, hogy máshol nem ez megy, nem így van, hogy máshol nem a pénz és a haszon számít, nem a mennyiség, hanem a minőség és az emberek egészsége, egymásra való odafigyelése… mert hihetjük. (bár mi személy szerint nem fogjuk)
 És nem állítjuk, (nem állíthatjuk, mert nem tudjuk ), hogy nem így van, de …

"Az, hogy máshol ez hogyan zajlik, nyilván nem tudom. Hogy nálunk így, az biztos. És az is biztos, hogy sem én, sem a családom nem vásárolunk boltban. Nyilván, vannak dolgok, amiket egyszerűen muszáj megvenni, mint a liszt és az olaj, de ezeket is megnézem, hogy honnan származik, ki a gyártó. De magam sütöm a kenyeret, gyúrom a tésztát, falun veszem meg a húst és a piacra járok vásárolni, ahol már jól ismerem ki az igazi termelő. És az a helyzet, ha az emberek tudnák, mit vesznek meg néha a boltokban, biztos, hogy ők is ezt tennék. És tegyék is ezt, mert ha őszintén kellene címkézni az élelmiszereket, akkor az lenne rajtuk, hogy egérrágta masnitészta vagy egy hónapja romlott marhahús. A Balatonon a lángosos felvehetné az étlapra, hogy penész-sajtos romlott tejfölös lángos, 700 Ft. Így biztos, hogy ingyen sem vinné el senki, most meg még fizetnek is érte az emberek. Mert hát szegények nem tudják."

"Penész-sajtos romlott tejfölös lángos: 700 Ft"

És hogy hol vannak ilyenkor az ellenőrző szervezetek emberei ? 

" Ott. Jól ismerjük Őt és mindig tudjuk mikor jön. Hozza a kis hűtőtáskáját, amit a friss, normális árukból telepakolnak neki a fiúk - természetesen magáncélra - és kap egy kisebb összeget is a tulajtól, majd szépen csendben elmegy."

Erre pedig már mi sem találtunk szavakat. De egy biztos: a boltokban kapott élelmiszerek sosem fogják megmondani, honnan jöttek, mi történt velük és mit tartalmaznak ... de a piacon Joli néni vagy a szomszéd faluban az őstermelő Karcsi bácsi igen.
#NaEztKapdBe